Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

Bevezetés

ban, hogy a szépirói teljesítmény összefüggő esztétikai rendszerré fejlődött volna. A rendszeralkotás igényével lépett fel 1929-ben Németh Antal, aki "A színjátszás esztétikájának vázlata" keretében a színjáték ősértelmétől kezdve a közönségélményen, a színész alkotásán, a maszk és jelmez, színpad és díszlet proolémáin át a rendező művészetének elemzéséig megkísérelte Kjerbüll-Petersen nyomán rögzíteni e művészet sajátosságaira alapozott elméletét, amely azonban nem volt mentes a szellemtörténeti áramlat hatásától és az átlényegülés-elszemélytelenedés mozzanatának misztikus-tulvilági hangsúlyozásától. Ennek ellenére érdeme a színházművészet teljességének és sajátszerűségének következetes képviselete, valamint az, hogy elismertetni igyekezett a színháztudomány önálló diszciplína jellegét. A mi szempontunkból, egy uj dramaturgia megfogalmazásának igénye szempontjából, de a magyar színháztudomány történeti ágazatának szempontjából is különleges jelentőségűvé vált Hont Ferenc 1940-ben, a budapesti Officina kiadásában megjelent érdekes kísérlete "Az eltűnt magyar színjáték" felkutatására. Nemcsak az uj adatok és tények csoportosítása nyitott eddig nem járt utakat a későbbi kutatók számára, nanem első ötven oldala a szinjáték-kutatás, a színháztudomány számára is rendkívül gazdag és hatékony rendszert épített ki, alapos vizsgálat alá véve azokat az összefüggéseket, amelyek egy adott társadalom szerkezete, rendszere és a bennük megjelenő szinjátékformák között megtalálhatók.Ezzel az elemzésével a színjáték "örök" funkciójának idealista elmélete helyett e téma történeti materialista szemléletét alapozta meg. Az azóta eltelt évtizedek ennek a szemléletnek termékeny és egyedül eredményes voltáról tettek bizonyságot; nemcsak a színháztudomány, de a dráma- és színháztörténet, sőt a zenetudomány és zenetörténet területén is. Kétségtelen, hogy eredményeit egyetlen mai kutató sem hagyhatja figyelmen kivül. - 8 -