Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

VIII. Út a rendszer kialakítása felé

VIII. ÜT A RENDSZER KIALAKÍTÁSA FELÉ ügy gondoljuk, hogy a fentlekkel tisztázni tudtunk bizonyos terminológiai problémákat. Addig is eljutottunk, hogy mintegy "kérdőívet" szerkesztettünk, melynek pontjai a szlnjátóktipusok meghatározó elemeire vonatkoznak. Ebben a szellemben adtunk leírást két szlnjátéktipusról. Az adott művészet sajátosságának megfelelő sajátos leíró módszer szerintünk ezzel adva van. Ez a deskriptív módszer azonban Így önmagában még statikus. Ha külön-külön minden egyes szinjátéktipus leírása Így megtörténnék, még mindig nem tükrözné a művészet életének realitását, egyre mozgó, fejlődő, változó alakjait, nem tenne eleget a történetiség elvének. A deskripció azonkívül nem tesz eleget önmagában annak a követelménynek sem, hogy az "elemeket" összefüggésükben ós ami a szinjátéktipusoknál még ennél is hangsúlyosabban jelentkezik: egymáshoz viszonyított arányukban ós ez arányok változásában vizsgálja»elemezze. Ebben a stádiumban például az irott szinjáték,a dráma, csak egy elem a sok között és nem mutatkozik meg történeti jelentősége. Vagy másik példa: az előadás módja a huszadik "században minden eddiginél erőteljesebben a rendező kezenyomát viseli magán, néha egészen a torzításig menően. A deskripció önmagában még nem tud eleget tenni e jelenség tipusalkotó jellegének. Egészen röviden tehát ugy jellemezhetnénk a helyzetet, hogy a módszer a szlnjátóktipusok kutatásához - mint ezt egyébként már a tanulmány cime is jelzi -, a javasolt módon alapjaiban adva van, de hátra van még a szlnjátóktipusok rendszerének kialakítása. - 83 -