Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

Bevezetés

A szinház művészetéről, jelenlegi állapotáról, fejlődésének és jövőjének kilátásairól beszélgetve és vitatkozva minduntalan egy uj, megbizható dramaturgiai kézikönyv igénye merül fel. Olyan általános ez az igény, hogy az élő szinház gyakorló szakemberei - s abból is nemcsak a dramaturgok -, a színháztudomány különböző elméleti kérdéseivel foglalkozó kutatók, a színházművészet esztétikai kérdéseit elemző tudósok és az újonnan Írandó magyar- és világszinháztörténetek fejezeteire készülő történészek egyaránt hiányát érzik egy olyan szakkönyvnek, amely tájékoztatást tudna adni a szinház művészetével kapcsolatos kutatások jelenlegi állásáról és megbizható módon tisztázott tételek rendszerét adná. De szinte egyidőben ennek az igénynek a felmerülésével, mindenki, aki e probléma közelébe kerül, azt is megállapítja, hogy korántsem ilyen egyszerű ezt a kézenfekvő igényt kielégíteni. Még a legkönnyebben az volna megoldható,hogy egy olyan anyagot állítsanak össze, amely bizonyos, a köztudatba már beivódott, elméleti ós gyakorlati tapasztalatok egyszerű összefoglalása lenne. Tekintettel a vonatkozó magyar szakirodalom csekély voltára, már az ilyesmi is hasznosnak mutatkozhatnék. De minden valószínűség szerint éppen az hiányoznék belőle, ami a legszükségesebb lenne: a korunk tudományának megfelelő újszerű szemlélet, amelynek kialakítása egy-egy adott szakterületen csak alapos és lassú előkészítő munka eredménye lehet. Uj definíciók egész sorának kellene megszületnie, hogy a valóság művészi tükrözésének ez a sajátos területe, a színházművészet, korszerű tudományos megvilágításba kerülhessen és hogy e tudo- 5 -