Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

III. A vizsgálandó terület körülhatárolása

vánulások éppen spontaneitásukkal hatnak.Mig az előbbi megnyilvánulásoknál a közös érdek szolgálata volt a döntő s annak érdekében közös erőfeszítéssel hajtottak végre jelentős cselekvéssorozatokat, addig ezek az egyéni vagy csoportos rögtönzések érdekellentétekből fakadnak

. A legprimitívebb népeknél is lehetett találni bőségesen ilyen jellegű megnyilvánulásokat: a méh által megcsípett ügyetlen gyűjtögető gúnyos utánzásától, a dicsekvő harcosoknak a vénaszszonyok által való kritizálásán át, az eszkimótörzseknél divatos ellenfél-gunyolásig, a bizánci diapompeusis szokásáig vagy a svájci Dorfrufig.^ És bízvást számithatjuk ide az Arisztotelész által a tragédia és a komédia közös eredetéül megnevezett iámbosz-t, a gúnyverset®^ vagy az eleusisi misztériumhoz vonuló menetnek a Kephisos hidjánál való s a parasztok által történő rögtönző szidalmazását, a 9/ gephyrisma-t. Miudez még talán csak nem is "színjátszás" és semmiképen sem "színjáték", de indulata és célzata nélkülözhetetlen lesz mindvégi

g a színjáték történetében. Már az eddigiekből s főképp a legutóbb emiitett megnyilvánulásból is egészen világos a harmadik döntő előfeltétel, amelyet persze elsőnek is lehetett volna említeni: a társadalom bizonyos szervezettségi foka

. Hiszen az első csoport is elképzelhetetlen /"társadalmilag szervezett tudatos cselekvés"/ bizonyos fejlődési fok elérése nélkül s a második meg éppen már konkrét ellentétekre utal, amelyek egyszerűbb formában már az ősközösségi társadalmakban is felbukkanhattak, a differenciálódó, az osztályokra bomlás folyamatát megkezdő társadalmakban meg egyre jelentősebbé válhattak. Szervezett ráhatá

s /mely sokszor az önkívületi állapotig feszülhet/ és rögtönző indula

t /amely viszont éppen hatásossága miatt meg-megismételtté válik/: ez a két tartalmi vonás a megjelenítő cselekvésnek mindvégig döntő jellegzetessége marad. - 50 -