Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)
I. Az ár ellen - A szinjáték világa /1940/
maink ia együtt mozdulnak a felidézett élménytől áthevült 'lélek hullámzásával. Minél teljesebb, elevenebb, igazabb a visszaidézett élmény, annál szorosabb egységbe forrnak újra össze a lelki és a testi mozzanatok, azzal a különbséggel, hogy most felldézők éa átélők, szemlélők és cselekvők va gyunk egyszemélyben. Ugyanez a folyamat játszódik le akkor is, ha nem egy elmúlt élményt idézünk vissza,hanem egy elkövetkezendő eseménybe, pl. vadászat előtt ránk váró élmények izgalmaiba éljük bele magunkat, ha vágyakozásunkból, félelmünkből testet öltött képzelt esemény jeleneteit éljük át és akkor is, ha szemünk előtt lepergett, megfigyelt, önkéntelenül vagy szándékosan utánzott cselekvések sorozatát, hallott elbeszélés vagy olvasott történet mozzanatait mások helyébe képzelve magunkat cselekvően ismételjük. A fentebb vázolt, élménytől távolodó folyamattal szemben a képzeletünkben felidézett megtörtént vagy költött eaemény átélését egység és teljesség, érzelmi átfütöttség, szemléletesség, egymást kiegészítő hangok és képek és együttmozduló lelki és testi megnyilvánulások jellemzik, ez utóbbi különösen akkor, ha az átélés tárgyát nem csupán önmagunk, hanem mások számára is meg akarjuk eleveníteni. És ebben az esetben már felismerhetjük azt az ősi és állandó törekvést, amelyből mindenféle színjátszás fakad: ami belül van, kivül is legyen.az elérhetetlen távoli érzékelhető kö zelbe kerüljön, a mult és a jövő jelenvalóvá váljék, első sorban saját testünkben és ennek megnyilvánulásaiban.A fel- idéző. jelenítő és érzékelhető megelevenítősn ek ez a hármas, de lényegében egységes törekvése csirájában magábarejti a legfejlettebb színjátszásnak is minden nélkülözhetetlen sajátosságát. Ebből a csirából azonban a színjátszással együtt, vele párhuzamoaan vagy tőle függetlenül egyéb Kifejező tevékenységek is fejlődhetnek, mint pl. jelbeszéd, önálló, sajáttörvényü tánc és ének, költészet, majd hangszeres zene,