Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)
I. Az ár ellen - A színészi képzelet fejlesztése /1936/
A SZÍNÉSZI KÉPZELET FEJLESZTÉSE Gyakorlati szinészképzésűnk bírálata A szinpadi játék gyakorlati elsajátítását azinésanevelőink általában két módszerrel segitik elő". Az egyik az oktató , a másik a példaadó módszer. Az oktató módszert alkalmazó szinésznevelő elemzi a szinészi feladatot, megmagyarázza, szótboncolja lélektani alapon a helyzeteket és á jellemet. A kifejezési formák megtalálását vagy rábízza a növendékra, vagy a példaadó módszer igénybevételével közli a kifejezés elsajátítandó mintáit ia. Ez utóbbi eaetben a nevelő aaját mintáit vagy a nagy azinészi alakitáaokból vett példákat elmondja, szavakkal rajzolja a növendék elé, gyakrabban azonban egyszerűen megmutatja, előjátsaza és az ilyenmódon megadott kifejezési formák utánzását gyakoroltatja. A példaadó rendszer elavult, szélsőséges irányának követői helyzettől és jellemtől független, merev kifejezési formák éa mozgásalakzatok megtanulását követelték, pl. áldás jobbra kétkézzel, figyelmeztetés = felemelt mutatóujj, stb. /Sólymos! Elek: A szinészet tanitása. Bp. 1896./ Vagy pl.: "A félelem ; a rémület : a borzalom . E lelki felindulásokban az ember kissé felhúzza azemöldjét. Pupillája homályoa, fénytelen. Szemét tágranyitva szegzi ama tárgy vagy személy felé, amely a félelmet előidézte, száját pedig kinyitja." stb. /Luigl Raa!: A szinész művészete. Ford.: Hadé Antal. Bp. 1904.199.1./ Egyes szinésznevelők általános mozgásalakzatok tanitása helyett utasításaikat helyzethez és jellemhez kötötték éa játékmintáikat szereprészletekhez mellékelték:
