Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)

I. Az ár ellen - Színház és munkásosztály /1934/

szerint egynemű munkát végez. A jobbmodu ember legalább gyermekkora játékaiban végigélheti a legkülönbözőbb életformákat. Tudjuk, hogy a gyermek milyen nagy kedvvel képzeli el a legváltozatosabb foglalkozási ágakat. A proletárgyerek már egészen fiatal korában kénytelen zsenge erejével résztvenni a család kenyérkereső munkájában éa igy a gondtalan játékra nem sok ideje marad. A színjátszás az egyéniség sokrétűségének korlátlan kiélési területe. A munkásság, amely a polgári szinházak passzivitásba szoritott közönségének soraiban nem találta meg az átváltozások kiélésének lehetőségeit, egyre nagyobb tömegekben vett részt a meginduló munkásraükedvelő színjátszásban. A műkedvelő színjátszás a munkásság számára egyrészt a napi munkafolyamat által egyirányba terelt egyéniség korlátlan kiélési lehetőségét nyújtotta, máaréazt a megismerés egyik legegyszerűbb és legközvetlenebb eszközét szolgáltatta. Többek között ez is egyik oka annak a jelenségnek, hogy az első munkasazinpadok a kispolgári naturalizmus jegyében indulnak, amely a színpadon a mindennapi egyéniség megtagadását és az idegen életekbe való teljes beleélést hirdette. A pszichológiai megismeréa mellett a munkás színjátszó számos olyan ismeretre tett szert a szinpadon,amelyet különben nem sajátíthatott volna el óa igy a munkasszinjátázás a munkásoaztály kulturéhsógónek egyik legeredményesebb kielégítőjévé vált. A munkásosztály azolidaritásórzéae szintén a színjátékban találta meg a legmegfelelőbb kifejezési formáját. A szinjéték kollektiv művészet. A szinpadi előadás ugyanúgy a résztvevők összedolgozásából jön létre, mint a modern munkafolyamat, azzal a különbséggel, hogy az összedolgozó műkedvelő munkáscsoport a munka eredményét is teljes egészében sajátjának tudhatja és igy a mű megalkotását követő örömérzet teljes kielégülést válthat ki.