Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)
À hazai állatalakoskodások között elsőrendű helyet a ló foglal el. Igen csábító lenne feltételezni azt, hogy itt 5si magyar hagyománnyal állunk szemben, hiszen tudjuk, hogy a ló milyen nagy szerepet Játszott a régi magyarság életében és vallásos szertartásaiban. Áldozati állatuk köztudomásúlag a fehér ló volt, ahogy az altáji népeknél is ez a legértékesebb áldozati állat, sőt az obiugoroknál is, /ahol pedig a ló ritka és drága állat/ az égistennek lehetőleg fehér lovat áldoznak. Á modern magyar falusi állatalakoskodásokat ugyan nem mernénk a régi lóáldozatok egyenes folytatásának tartani/; de az olyasfajta játékok, amelyekben a ló kimúlik, majd újra feltámad, mégis igen régi képzetek nyomát őrizhetik. A lő - maszk megjelenési formáiban különböző típusokat találunk. Az egyiknél a ló és lovas együtt szerepel. A "gircsózásnak" nevezett szokásnál pl. fateknŐbe lukat vágnak, akkorát, hogy egy ember beleférjen. A teknőt pokróccal takarják le és a lovashoz szíjjal erősitik. A teknő egyik végéhez lófejet, a másik végéhez szőrből készült farkat erősítenek. Itt tehát egyetlen alakoskodó egyszerre ló és lovas. Azokban a játékokban, amikor a lő halálát és feltámadását hozzák színre, a ló fejét cserépedénnyel helyettesitik. Amikor megölik a lovat, ezt az edényt bottal összezúzzák, azután ló és lovas elterül. A második tipusban a szereplő saját magát álcázza lónak, leplek és állatfej segítségével. Az állat mellső lábait az alakoskodó kezében tartott bot utánozza, és Így háromlábú ló áll elő. Ugyanezt az állat-maszkot néha nem lónak, hanem szamárnak, illetőleg kecskének fogják fel, esetleg mozgatható állkapcsa van. A harmadik játéktípusban két, egymásnak hátat fordító legényt kötöznek össze és takarnak le, az előlállő tartja a ló fejét, a hátul álló a farkát, mig egy harmadik legény az igy elkészített lóra ül. Ez a forma azonban az egész világon ismert, cirkuszi mutatványosoktól is tanulhatták.