Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

Európa népi jogszokásai között alig van még egy, mely olyan elterjedt, azivós s egyben történetileg is jól nyomon követhető lenne, mint a nemzetközi terminus technicussal charivarinak nevezett szokás. Ha politikai vonatkozású megnyilvánulásaitól eltekintünk, általában a közösség tiltakozását fejezi ki a nemi ós házassági erkölcs és szokásjog megsértőivel szemben. Lefolyása - szinte hót évszázad távlatában - meglepően állandó. A charivarit rendezők a sötétség beálltakor - sokszor több estén keresztül - felvonulnak a vétkesek lakhelye elé s tiltakozásuknak "macskazenóvel",fülsiketítő zajongással, sértő jellegű mondásokkal,esetleg bántó cselekményekkel adnak kifejezést. A legrégibb ós legtöbb feljegyzés Franciaországból és Itáliából származik,* de él a szokás a német nyelvterületen is /különösen az Alpok vonulata mentén, a germán és román nyelvterület találkozásánál/, Németalföldön, Angliában is , Svájcnak mind a négy nyelvterületén előfordul^. Európán kivül Északamerikába is átvitték a francia telepesek, ahol változatlan névvel, de inkább tréfás esküvői szokások formájában gyakorolják,^ A charivari óriási nemzetközi szakirodalmában azonban eddig egyetlen magyar adatról sem történt említés,holott hazánkban ha szórványosan is, de szintén megtalálható, és ahol előfordul, a közösség életében ugyanolyan parancsoló erővel lép fel s fontos szerepet játszik, mint Európa más országaiban. Abban a reményben ismertetjük anyagunkat, hogy ezzel is talán egy lépéssel közelebb jutunk ennek a rendkívül órdekeB és sok vitára alkalmat adó szokásnak jobb megismerése felé. A nemzetközi szakirodalom egyik középponti kérdése a charivari szó eddig még tisztázatlan etimológiája. A megfejtése körüli polémia már jó néhány évtizede folyik anélkül