Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

Ortutay Gyulát idézve "a parasztok mint egy kötött szerep játékosai az előírásnak, a "szerepnek" megfelelően viselkednek életUk során a születéstől a halálig". Nem rekeszthetjük ki a vizsgálatbői egyes balladáink, gyermekjátékaink dramatikus előadásmódját, sőt a mesemondást sem. A paraszti kultúrában, ahol az előszónak oly rendkívüli fontos szerep jut - a szépen szólót, a jó előadót rendkívül megbecsüli a közösség, a jő mesemondók egyúttal kiváló előadóművészek, akik történeteiket arcjátékkal, mozdulatokkal is kisérik. Valóban színészek ők, akik a meséket elmondásukkor nemcsak szövegében teremtik ujjá, hanem dramatikus formában elevenítik meg a nézők előtt. összefoglalva, kíséreljük meg most már a hagyományos paraszti színjátszás néhány jellegzetes vonását lerögzíteni. A legfontosabbat, az eszmei, politikai mondanivalót már az előbbiekben említettük. Van néhány jegy, mely általában minden népköltészeti műfajra jellemző. Ilyenek: a szerző névtelensége, és a szövegnek szájhagyományban, tehát változatokban való létezése. E dramatikus szövegek - gyakran csak ritusdalok és nem is párbeszédes szövegek - állandóan váltóznak,módosulnak s tért engednek az improvizációnak.

/A szájhagyományban való továbbéléssel persze nem áll ellentétben,hogy gyakran falusi "szövegkönyvekre" találunk, melyek nemzedékről nemzedékre szállnak. Ilyet találtam például Kakasdon, a Tolnába telepitett bukovinai székelyeknél. Az iskolai füzetbe primitiv helyesírással Írott szöveg csaknem szőszerint egyezett azzal a betlehemes-játék változattal, melyet Mayland a századforduló körül Erdélyben jegyzett fel./ A népi színjátszásban dramatikus szöveg, ének, mozgás /tánc/ szorosan összetartoznak, külön-külön nem képzelhetők él.