Székely György: Zenés színpad – vidám játék (Színházi tanulmányok 2., Budapest, 1961)

I. A SZÍNPADI "IDŐSZÁMÍTÁSRÓL"

I. A SZÍNPADI "IDŐSZÁMÍTÁSBÓL" Bgy pillanatig sem lehet kétségünk afelől, hogy as igazi színpadi művészet a valóság tükrözése, agy, ahogyan azt már Arisztotelész a cselekedve utánzás elméletében,vagy Shakespeare a Hamlet sokat idézett "tükröt tartson mintegy a természetnek" - kifejezésében olyan találóan megfogalmazta. Nem mintha nem lennének ezzel ellentétes vélemények la és olyan kísérletek, melyek a színjáték művészetében is eltérnek ettől a realista alaptól, de az emberi kultúra nagy eredményei mégis ehhez az alkotói irányzathoz fűződnek. Sok vita folyt azonban arról, hogy ez az utánzás, tükrözés hogyan, milyen módon történik? Az ábrázolás módszere, hogy ne mond jukt technikája kerül ezeknek a vitáknak a középpontjába és mércéül az életszerűség, pontosság, valódiság, hitelesség feltétele szerepel. Attól függően azután, hogy ezt a feltételt, Illetve e feltételek egyikét mennyire doktriner módon kezelik, fogadják el bizonyos esetótikusok,esztétikai irányzatok a műalkotások értékes voltát.Blég kevés szó esik azonban bizonyos művészeti ágak sajátos ábrázolási módjáról, arról a minden egyes művészi ágra aásve más és más jellegzetes vonásról, amellyel a művész által tolmácsolt Valóság áttételeződik a művészet síkjára. És mint ahogyan a természet tudományos igazságot a legkülönbözőbb nyelveken is fél* reérthetetlenül lehet elmondani, sőt mint ahogyan bizonyos természettudományos igazságokat rendkívül tömör képletekben lehet a legkülönbözőbb anyanyelvű emberek számára közérthetővé, azonnal felismerhetővé tenni; ugyanígy a művész által felismert társadalmi igazságokat, as emberi magatartásra vonatkozó felismeréseket is a legkülönbözőbb művészi át-