Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

Násznép: "Ácsok vagyunk, ácsorogjunk? Fenyőfából, zöld bocfából Kiácsoljuk, ingyen aranyozzuk." Legény: "A zöld bocfa elrohandó." Násznép: "Megcsináljuk rézólomból." Legény: "A rézólom elolvadó." Násznép: "Megcsináljuk sáraranyból." Legény: "Hun vennétek sáraranyat? Násznép: "Fel-felmentünk Boldogasszony kiskertjébe Kérvén kértük, adván adta, Kisteknővel mérték, Rúddal taszigálták." Legény: "Hazudtok, mert loptátok!" Násznép: "Egy Istenünk, egy a lelkünk, Se nem loptuk, se nem csaltuk, Isten adománya." - " Legény: "Az aranynak vamja vagyon, Vámot veszünk rajta." Násznép: "Akár vesztek, akár nem, Által megyünk rajta!" E feszült drámai vita költői sajátságai, előrelökődő gondolatritmusa a magyar népdalra, szójátékai egyrészt az ugor népek epikájára, másrészt legrégibb epikus nyomaink sajátságaira emlékeztetnek. Anonymusnál, majd Csáti Demeter Ének

é-ben Pannónia megvételéről találunk ilyen epikai sajátságokat. Érződik ezen a heves dialóguson, hogy halotti"nászról" van szó, hogy a "révész", a hid őrzője az a szörnyű mimikus alak, aki a görög nép mondáiban ma is él: Charon. - 25 -