Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

járja, és az a tárgyuk, hogy a női szereplők egymásután saját alakjukban vagy mint csalogány,rabmadár megszöknek kedvesük mellől. A búslakodó legény utánuk megy, eseng, majd ismét fölleli párját. A szerelmesek elválása és találkozása ennek a társas tánctipusnak a főtémája, melyben a kör- és szólótánc variálódnak. Rendkívül érdekes, hogy a középkorból fennmaradt hires olasz táncjátékok /L'acqua corra alla borrana..., Por della bella gaiba.../ etekintetben teljesen párhuzamosak a IV. század végéről fennmaradt un. Soproni - Irágéne

k töredék alaphelyzetével /"irág, tudjad, tőled el kell mennem És teéretted kell gyászba öltözném/. Az ugyancsak középkori eredetű virágok vetélkedése ugyanazt a két motívumot tükrözi, mint az olasz táncjátékok, a szereplők elválását,majd összetalálkozásukat. Ez a strofikusan szabályozott, ősrégi táncdal abból áll, hogy háromféle virág vitatkozik, melyik a jelesebb. Miután egy virág elmondta jeles tulajdonait / más változatokban pedig minden verssor után/ azonos refrént találunk: "Virágom, véled elmegyek, Virágom, tőled el sem maradok." ügy adhatták elő, hogy az elbeszélő részeket az előénekes vagy az egész kórus mondhatta. Ezután az egyes virágokat jelképező leányok a megfelelő virággal koszorúzva vagy a virágot kezükben tartva elénekelték a maguk mondókáját. Ennek végeztével mindegyikükhöz odalépett legénye, s, ekkor énekelhették előbb párosan, majd kórusban a refrént, mely a szeretők találkozását ünnepelte. Minden valószínűség szerint a kor leghíresebb cselekményes táncjátéka, a moreszka, szélesen dívott a magyar udvarban, hiszen a IV. századból Nürnbergből, a századfordulóról Rómából, vannak adataink magyar moreszka, azaz maruska-táncosok nagy sikeréről. Az itáliai két tipusát ismerjük: az egyikben két sor harcost jelenítettek meg, kik egymással szemben lobogó fáklyákkal vagy kardokkal akroba- 109 -