Futaky Hajna: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma I. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 27/1., Budapest, 1992)

SZALAY KÁROLY

merszky Margiton, a Szegedről visszalátogató Vass Irmán kívül csak Déry Sári egyetlen fellépésének van nyoma (április 12-én a Csárdáskirálynőben). A sok társadalmi szervezet, egyesület, iskola tömegével tartott műked­velő előadásokat, olyannyira, hogy Szalay - alighanem joggal - a kö­zönséget a színháztól elszívó hatásukat panaszolta. (Műkedvelő előadásokat rendeztek a pártok és sajtóorgánumaik, az egyetemi fiatalok, a Nemzeti Segély, a Hadifoglyok Szövetsége, a MADISZ, a Munkás Kultúrszövetség stb.) A zenei események között újszerű a kerületi honvédzenekar néhány koncertje. A legkiemelkedőbb hangversenyt a Zenekedvelők Egyesülete rendezte 1945. október 22-én, egy Bartók-emlékműsort, amelyen Kodály Zoltán mondott emlékbeszédet, a közreműködő szólisták Takács Jenő, Piovesan Sirio, Graef Tildy voltak. Évad végeztével Székely György elbúcsúzott a pécsiektől, minthogy az Új Magyar Színház főrendezőjének hívták. Az ő ittléte kétségtelenül ^hozzákapcsolta némileg ezt az évadot az általa irányított előző kettőhöz. Szalay Károlyt a város újabb megbízással szívesen megtartotta volna, ám a most már erős kommunista nyomás alá került kultuszminisztérium Halasi Ivánt, egy addig alacsonyabb osztályba sorolt igazgatót bízott meg au­gusztus legvégén. Szalay nem ment el Pécsről, egyelőre felszerelésének (díszletek, jelmezek stb.) kölcsönzéséből élt (üzletfele volt számos műked­velő csoport) és várt. Néhány hónap múlva kiderült, hogy nem hiába. Az 1946 Őszén induló szezonnal kezdetét vette a PNSZ történetének tán legkuszább periódusa, amelyben Szalay még egyszer - átmeneti - szerepet kapott. Az 1945/46-os évad színlapjai csekély hiánnyal megtalálhatók az OSZK Színháztörténeti Osztályának színlaptárában. A pártok napilapjai közül a kommunita Új Dunántúl, a szociáldemokrata Dunántúli Népszava közölt rendszeresen színházi kritikákat, műsorterveket, a kisgazdapárti Független Nép nem egyenletesen. A kritikák a régi szokás szerint túlnyomóan a darabról szólnak, ezenkívül még a színészi produkciót méltatják kopott közhelyekkel, végül odavetett, semmitmondó jelzőt kap a rendezés. A különböző lapok kritikáinak ellentmondásai állandóak, kezd a politikai­ideológiai szempont dominálni. A PNSZ TÁRSULATA AZ 1945/1946-OS ÉVADBAN Igazgató: Szalay Károly Dramaturg, rendező (művészeti vezető): dr. Székely György Rendezők: Horváth Jenő, Takács Oszkár Karnagy: Bakonyi Ödön Díszletfestő, -tervező: Gáspár János, Szőnyi Árpád Táncmester: Mezei Károly Ügyelők: Erdélyi László, Tövisháty László Súgó: Abonyi Mária 613

Next

/
Oldalképek
Tartalom