Futaky Hajna: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma I. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 27/1., Budapest, 1992)

SZALAY KÁROLY

Tény, hogy a játékrendben és a műsorszerkezetben mintha a tíz év előtti időszak éledt volna újjá. Szalay annak a kornak, annak a rutinnak a neveltje volt, számtalan újfajta kihívásra, nehézségre nem tudott megfelelő módon válaszolni. A színház vezetését ebben az időben mindenféle buktató akadályozta. Az infláció keltette képtelen viszonyok közt a bevétel utáni hajsza egyre fokozódott, az mégis egyre kevesebbet fedezett a költségekből. A június 30-ig keservesen húzott évad utolsó harmadában sűrűn esett szó a kongó nézőtérről. A pártok közt élesedő harcban (amely sosem nélkülözi az alpári személyeskedést) a színházzal szemben különféle ellentmondó - gyakran maximalista, irreális - követelmények hangoztak el: erősködés az értékes, prózai műsorok, a „népi", a „demokratikus gondolat" vagy világnézet, a „haladó eszmeiség" stb. mellett, a dolgozó tömegek kultúrszomját sem felejtve ki. Közben Háy Gyula új darabja 2 előadás után, Balázs Béláé - amelyen a kommunista és a szociáldemokrata kritikus hajba kapott - 3 előadás után az érdektelenség miatt lekerült a műsorról. A Pacsirta, a Marica grófnő s társaik felújítását osztályidegen szereplőik miatt parancsolták volna le a színpadról, máskor a pikantéria hol prűd, hol jogos elutasításával találkozhatunk. A közélet megélénkülése folytán létre jövő különböző pártok és szervezeteik, szövetségek és egyesületek özönével tartották gyűléseiket, propagandaműsoraikat a színházban, használva-rongálva a berendezést, a felszerelést. Extrém, bár egyben jellemző eset a februárban rendezett bokszmeccs, amelyen a közönség tört-zúzott, úgyhogy Szalay kártérítést követelt a Pécsi Vasutas Sportkörtől, a várostól pedig azt kérte, hogy legalább sportrendezvényeket ne engedélyezzen a színházban (ezt a színügyi bizottság többször tárgyalta, elfogadta, de a gyakorlatban mi sem változott). A Munkás Kultúrszövetségnek Székely György volt a főtitkára, ezzel közönséget hozott a színházba, természetesen ők is használták a színházat és felszerelését. Szalay igyekezett megfelelni a rengeteg követelésnek, ugyanakkor talpon is akart maradni, szilárd művészi koncepcióról ilyen körülmények között szó sem lehetett. Igyekezete egy eklektikus műsorú évadot eredményezett, sok improvizációval, műsorváltozással, ám néhány értékes, kiemelkedő eseménynek sem volt híján. A tervek az előző évek indulásához hasonlóan fele-fele arányban ígértek prózai és zenés darabokat, végül mindig a zenésekből lett több, most is, ha nem is túl sokkal. Igazi aránykülönbséget mindig az előadások száma mutat, mert amíg a prózai művek ezúttal jó esetben 4-5-ször kerültek színre, a zenés darabok 9-11-szer. A produkciókat tömbösítve játszották (tehát később nem, vagy alig vették elő újra), a műszakkal való takarékos gazdálkodás hagyománya szerint inkább új meg új darabokat vettek elő (alig néhánnyal kevesebbet az egyetlen évad alatt, mint az előző két évadban összesen). Színre került a már említett Szentivánéji álom (a jubiléumra 8-szor állították műsorba, de nem kizárt, hogy a széria végén egy gyönge operettet dobtak be helyette), A fösvény (4-szer ment Bartos Gyula vendégszereplésével), a Peer Gynt 6-szor, az Élő holttest 3-szor, kongó nézőtér előtt. Március 15-re bemutatták Kós Károly 611