Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)
PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.
a magyar tábornak is. A német színjátszásnak még volt egy viszonylag nehéz esztendeje, de 1843 szeptemberétől olyan színigazgatót sikerült végre leszerződtetni a Polgári Casinónak, akinek működése alatt megszilárdult s egyenletessé vált a német, nagy hagyományokkal rendelkező színjátszás városunkban. Ezt a direktort Roll Ágosto nnak hívták, aki maximálisan ki tudta használni a kedvező körülményeket. A német színházi vezető összesen 3 évet töltött el a városban. 1846 áprilisában nagyobb és újabb eredmények reményében hagyta el sikerei színhelyét. 1846. október 25-én óriási sikerrel adott hangversenyt a színházban Liszt Feren c is. Amilyen sok eseménnyel és sikerekkel bőséges volt az 1846-os esztendő, olyan balszerencséssé sikeredett a következő év. 1847-ben ugyanis éppen egy magyar társulat bizonytalankodása miatt a város hosszú iaők óta először komédiások nélkül maradt. S amint a korabeli jegyzőkönyvek említik, ez az akkori polgárságnak komoly sérelme volt. Tehát ekkorra már a színjátszás egyértelműen elfogadott, sőt szükségszerű volt a kor polgárai számára. 1848-ban végül is pár hétre újból magyar társulatnak tapsolhattak a pécsiek. Ekkor Chiabai Pá l együttese szórakoztatta a közönséget. Vele egyidőben kapott játékengedélyt Csernits Igná c is, aki német társulatával márciustól októberig tartózkodott a városban. S ráadásul a direktor Pécs szülötte is volt, ezért a város hozzájárult ahhoz, hogy a két társulat egyidőben tartózkodhatott a pécsi színkörben. A reformkor utolsó éveiben alakult ki az az ideálisnak is nevezhető állapot, ami hosszú évtizedek alatt jellemezte Pécs városát. A német ajkú lakosság fokozatosan asszimilálódott, ezzel pedig a magyarság lélekszáma növekedett. Ennek következtében a magyar nyelvű színjátszás került előtérbe. Sajnos a századfordulóra Pécs színházi életéből már eltűnt a nagymúltú német színművészet utolsó emléke is. Az 1895-ben átadott új teátrum esetében már teljesen egyértelmű volt, hogy az a "nemzeti színjátszásnak temploma" lesz. Ezzel a L XXX V
