Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

BEVEZETŐ Minden kutató számára óriási izgalom és nagy felelősség, ha olyan területre kalandozik, amely eddig még alig került az érdeklődés középpontjába. Városunk színháztörténetének legkorábbi írásos emlékei olyan, eddig még nem ismert tényeket tartalmaznak, amelyek országosan, s talán külföldön is érdeklődést válthatnak ki. A "legkorábbi" források csak a 18. század elején keletkeztek. A török hódoltság és az azt követő néhány évtized alatt a város és Baranya Vármegye levéltárai ugyanis elpusztultak. Ezért a kötetben közölt levéltári források egybeesnek a vármegye és a város újjáépítő és értékteremtő törekvéseivel. Tanúi lehetünk az ország rögös útjait nagy reményekkel járó első német vándortársulatok sokszor kétes értékű próbálkozásainak . A török utáni Magyarországon német közvetítéssel vert gyökeret a színikultúra. A magyar városok öntudatos, elsősorban német ajkú polgársága saját céljainak, törekvéseinek megvalósulásaként támogatta a német teátristákat. Pár évtized múlva a több nemzetiségű városban felbukkantak a magyar vándorkomédiások is. És ezzel Pécs kultúrtörténetének teljesen új fejezete kezdődött el. A két színikultúra vetélkedése és kölcsönhatása eredményeként az ősi kultúrájú Mecsek-alji város új életérzésekkel, új értékekkel gazdagodott. Bár ez a fejlődési folyamat nem volt zavartalan, hisz' a város reformkori történetét több ellentétes törekvés jellemezte. A városi színikultúra elsőszámú patrónusa az egyre nagyobb öntudatra ébredő polgárság volt. E társadalmi réteg szükségszerűen több ponton is konfrontálódott a helyi egyházi körökkel. Bár a római katolikus egyház igyekezett az egyre nagyobb teret nyerő színjátszást saját arculatára formálni, de a polgárságot nem az iskoladrámák, az ünnepi körmenetek misztériumVII