Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)
PÉCS SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK KEZDETI SZAKASZA 1727-1848.
a kor divatszerzőin kívül szerepeltek Kotzebu e, Goldon i , Bellin i, Molier e és Schille r máig ismert művei is. Amilyen elhamarkodott volt a színház korai átadása, olyan elsietettnek bizonyült sajnos Sey Feren c és társulata iránti túlzott bizalom is. Alig két hónap leforgása után ugyanis a színigazgató ellen számos panasz merült fel. A Casino 1840 januárjában felszólította Se yt, hogy haladéktalanul változtasson magatartásán. Az igazgató rendre elmulasztotta a próbák megtartását, színészeit nem fizette, s a Casino által kifogásolt szereplőket nem volt hajlandó kicserélni. Hetente l-l dalművet kellett volna társulatával játszania, de ezt sem tartotta be. Színészeivel több alkalommal bánt brutálisan, ugyanakkor több előadást a Casino tudta nélkül tartott meg, s a bevételt eltulajdonította. Ezt még csak tetézte, hogy fizetési kötelezettségének sem tett eleget. Végül is az igazgató kapott lehetőséget, hogy változtasson eddigi károsnak minősített magatartásán, de csak újabb botrányokat halmozott fel az április végén bekövetkezett végleges elbocsátásáig. A Polgári Casino ugyanis felbontotta az igazgató szerződését és az évad befejeztéig a színházat a saját felügyelete alá helyezte. Május végén ért véget az akár viharosnak is mondható első évad az új színház történetében. A Casino választmánya, okulva a dicstelen direktor okozta kaotikus állapotokból, Schmidt Sándo r hírneves igazgatót szerződtette a színházához, aki egyben a Pesti Német Színházat is vezette. Mivel ott anyagi problémái támadtak, szívesen fogadta el a felajánlott vidéki bizonyítási lehetőséget. Bár mindkét fél a lehető legjobb szándékkal igyekezett a pécsi nagyérdemű számára eleget tenni, Schmid t itt-tartózkodása nagyon rövidre sikeredett az anyagi gondok miatt. Sajnos, az őt követő igazgatók és társulatok is sorra adták egymás kezébe a színház kilincsét. Nemsokára magyar társulatnak is tapsolhatott a publikum. De a társulatok állandó létbizonytalansága, a szűkös anyagi körülmények újabb vándorlásra késztették őket. És most kanyarodjunk vissza a 19. század elejére, s veLXXI
