Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)
FÜGGELÉK. SZÍNHÁZTÖRTÉNETI DOKUMENTUMOK
3. Ahogy kötelezi magát, hogy az épületben és más berendezéseken végzett munkájáért 3 évig jót áll, hasonlóképpen jót áll a gépezetekért is, hogy a célnak megfelelően működjenek, és minden hibát a helytelen összeállításból adódik, ingyen kell kijavítania. % 4. Valamennyi munkának ez év október 30-ig el kell készülnie, ellenkező esetben az ácsmester úrnak 2000 Gulden kártérítést kell váltópénzben fizetnie a társaságnak. Mely viszont nem fogadandó el a pótlólagos munkaként. 5. Amint az ácsmester úr köteles a faanyagok vonatkozásában az ajándékozást elfogadni és annak a Tervben megállapított értékét az erre rendelt összegből levonják, ugyanúgy a saját költségén lebontandó. Köteles a pártatlan becslés alapján mint készpénzt elfogadni. 6. Az egymás után teljesítendő munkákért az ácsmester úr 6 ezer Guldent kap váltópénzben 3 részletben, és pedig május elsején 2400 Ft-ot, augusztus elsején 1200 Ft-ot és a munka végeztével, annak szakértő megtekintése és jónak találása után a fennmaradt 2400 Ft-ot fizetik ki neki . 7. Én, Frantz Schultz polgári ácsmester kötelezem magam, a fenti 6 pontot annak mély átgondolása után, egészében teljesíteni, ennek biztosítékaként saját tulajdonú,a városban lévő 77. sz. alatti lakóházamat a 6 ezer Gulden jelzálogaként annak feléért,3 ezer Guldenért elzálogosítom . 8. Felmerülő bírósági ügyekben, vagy más vitás kérdés esetén mindkét fél aláveti magát a 20/1836-os cikkelynek. 9. Minek hiteléül 2 azonos példány fogalmaztatott és alá219