Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 26., Budapest, 1992)

A REGESZTÁK KORSZAKOK SZERINTI ISMERTETÉSE - V. KORSZAK

nak reám, mivel nem traktáltam 5ket". Pedig ők ezt nem is kívánták. Réma y bezárását a megye urak akarták. Lämmer Friedri k például ezt mondta: "Ezt a komédiást már rég be kellett volna zárni". De neki ehhez semmi köze. Mivel ő be­teg, köpenybe burkolózva egy oszlophoz támaszkudva csende­sen nézte, hogy mi történik. S míg ő így szemlélődik béké­ben, egyszerre csak Pajnád y biztos úr rámutatott s ezt mond­ta: "Illy gazemberek, neveletlen taknyosok, goromba kölkek miatt nem is mulathatja magát az ember". TRENZLY ISTVÁN MÁSODÉVES JURIS Őt Timár y biztatta, hogy menjen színházba többekkel együtt. Pika yt is bíztatta. Aznap délután, mikor iskolába ment, az iskolaajtóra meghívó volt kifüggesztve, mely a színházba invitált, de a pontos szövegre nem emlékszik. Botka Mihály letépte s a logikusokhoz vitte. Kb. ötven diák ment szín­házba. Neki, mivel nem volt pénze, a kávéházba tért be. Mi­re visszament, a harmadik felvonás ment, s így ingyen is bemehetett. De akkor már nem volt semmi. Temesvár y neveze­tű diáktársa azt mondta: "Most kellene ezt a németet jól megverni". LUKÁCS ANDRÁS MÁSODÉVES FILOZÓFUS Csak azért ment a teátrumba, mert még sohase hallott szí­nészt kifütyülni. Tudta előre, hogy fütyölés lesz, mert délután az iskolába a többiek beszélték: " Réma y este ki lesz fütyölve". A másodéves jogiskola ajtaján volt kifüg­gesztve a színházi fütyülésre szóló meghívás. Hogy a szín­padra ki ugrált fel, nem tudja, csak azt látta, hogy Modics botját felemelte és kiáltozott: "Menjünk ki az előcsarnok­ba" . 136

Next

/
Oldalképek
Tartalom