Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

s úgy bánik velük, mintha mostoha gyermekei volnának; tessék ezeknek legális pótkoncessziót adni, kaució nélkül, mert a kaució egy maszlag, abból még sohasem elégítették ki a gázsit nem kapott színészeket. Természetesen evvel szemben kötelességük volna ezen kis színtársulatoknak a tagdíjakat és szerzői díjakat pontosan megfizetni. Az ekhós szekér hősi korát varázsolja elébünk, a Dérynék korát, amikor még rendőrség sem lett rájuk uszítva, és ezek a szerencsételenek, akik között nem egy, még a mai fővárosi nívót is felülmúló színész van és lehet, - fagyban, hóban, sárban és esőben járják a kultúra országútját, hétről-hétre, faluről-falura! Ezek után minden szubvenciót megérdemelnének! Talán az a vád, hogy nem nívósak? Hát a pesti színházak, a mai színházi kritika tükrében mind nívósak, ahol egy Nádai és Szávai, Újházi, Császár, Gál Gyula, Pethes, Údry, Ivánffy vagy Hegedűs Gyula, Fanai, Szerémi , Vendrei, Csortos és Varsányi Irén stb. jelezték a legmagasabb nívót? Nem jő lenne a vidéki színházakhoz kormánybiztost kinevezni! Teljes tisztelettel Dr. Réti Gyula s. k. Tisztázat UMKL XIX-I-l-i-213994-1948. 562