Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

VI. Javaslat Figyelembe véve az eddigi rossz szervezési murvát, és azt a körülményt, hogy a színház szervező titkára továbbiak folyamán sem tud kellően megfelelő szervezést kifejteni, javaslom, hogy a társulatnál feltétlenül alkalmazni kellene egy fizikai mun­kást, mint szervező titkárt, aki egyúttal mint színházi üzemi párttitkár is működne. Természetesen erre egy helyileg közis­mert és a munkásság körében közszeretetnek örvendő személyre van szükség. Aczél elvtárs véleménye szerint ilyen elvtársat vagy a bányászoktól, vagy egyéb ipari üzemtől lehetne is kérni. Javasolom továbbá, hogy a társulat részére a fennálló tartozás, leginkább is a kölcsön azonnali visszafizetésére 10 000 forint rendkívüli államsegélyt utaljunk ki, a továbbiak folyamán pedig a havi 22 000 forintos államsegélyt 25 000 forintra felemelve folyósítsuk. Remélhetőleg a kiszállás alkalmával folytatott megbeszélések, valamint intézkedések maguk után fogják vonni a színház helyes irányban való működését és az eredményesebb kö­zönségszervezést. VII. Egyéb A megejtett gazdasági kivizsgálásról a jelentést a kiküldött számvizsgálók külön fogják felterjeszteni. Kiküldetésem alkal­mával megbeszélést tartottunk még a város polgármesterével, a kultúrtanácsnokával, Both Bélával. A város polgármesterével folytatott megbeszélés alkalmával mepállapítottam, - melyet a polgármester is állított - hogy a kultúrtanácsnok, illetve a 788

Next

/
Oldalképek
Tartalom