Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

ÉRDEKÉBEN. Miniszter úr! Alulírott Kőszegi Géza, a debreceni Csokonai Színház igazgató­ja az alábbi következő tiszteletteljes előterjesztéssel és ké­relemmel fordulok Miniszter úrhoz. Amikor 1947 nyarán elnyertem a debreceni Csokonai Színház igazgatói székét, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ré­szemre 200 000 Ft, azaz kettőszázezer forint szubvenciót álla­pított meg, amely 11 hónap alatt folyósíttatnék részemre akként, hogy 10 hónapon át havi 18 000, egy hónapban pedig 20 000 Ft lesz, illetve lenne a havi szubvenció összege. Ugyanakkor Deb­recen városa oly határozatot hozott, hogy ő az állam által a színházam részére juttatandó szubvenció összegének felét juttat­ja városi szubvencióként a színház részére. Magam a társulatom megszervezését és általában mindennemű kalkulációmat a jelen színi szezon megkezdése előtt e szubvenció-összegek figyelembe­vételével eszközöltem, ami természetesen azt jelenti, hogy fi­gyelembe jöhető kötelezettségeim az egész színi szezonra álla­píttattak meg. E kötelezettségek oly természetűek, - figyelem­mel a kollektív szerződésben és egyéb engem is kötelező korlá­tokra - hogy ezek semmi módon nem mérsékelhetők. Hogy ez meny­nyire így áll, tisztelettel hivatkozom amaz értekezlet anyagára, amely értekezlet Debrecen város polgármesterénél tartatott, ez év november havának második felében, s amely értekezleten jelen volt Bóka kultusz-államtitkár úr és Kardos László miniszteri tanácsos úr is, s amely értekezleten alaposan átvizsgáltatott 638

Next

/
Oldalképek
Tartalom