Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
alapján 1948. február 17-én értekezletet tartottunk, amelyen ügyosztályunk részéről dr. Gaibel Sándor miniszteri osztálytanácsos és Waldhauser Hugó áll. polg. iskolai tanár és a Nemzeti Színház részéről Magyar Bálint főtitkár és Rácz György dramaturg vettek részt. Az értekezlet megállapodott abban, hogy a Nemzeti Színház részéről megjelentek konkrét javaslatokat dolgoznak ki abból a célból, hogy a Nemzeti Színház keretében és irányítása mellett rendszeres ifjúsági előadásokat adjunk az iskolák tanulóifjúságának. Ebben a vonatkozásban szükségesnek mutatkozik egy megfelelő szervezési szintézist elérni, egyrészt a Nemzeti Színház, másrészt az illetékes főigazgatóság részéről. Az általuk kidolgozott javaslat tartalmaz majd terveket gyermekelőadások megtartására is. Az ügyosztály részéről közöltük azt a javaslatos kívánságunkat, hogy a szervezési munkát Szántó Magdának adjuk át. Dr. Gaibel Fogalmazvány UMKL XIX-I-l-i-185200-1947. 492