Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

VIDÁM SZÍNHÁZ 139. Budapest, 1949. augusztus 30. A VIDÁM SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK ÁTIRATA A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGA­TÓSÁGÁHOZ MÁNYAI LAJOS VENDÉGSZEREPLÉSÉNEK AKADÁLYAIRÓL. Meglepetéssel értesültünk az utcai plakátokról, hogy a Szenti­vánéji álo m szeptember 1., 2., 5. és 7.-i előadásain a szereplők között Mányai Lajos, a Vidám Színház tagja is szerepel. A legna­gyobb készséggel engedtük volna át Mányai Lajost a Nemzeti Szín­ház produkciójában való részvételre, azonban sajnos erre módunk nincsen. Major Tamás elvtárs maga vezette a színházak részéről azokat az egyeztető tárgyalásokat, amelyek a filmgyártásban el­foglalt művészek szereplésének ütközése miatt váltak szükséges­sé. Major elvtárs nyílván emlékszik rá, hogy a Vidám Színház kénytelen volt próbáit az esti órákra áttenni, mert művészeink egy része, köztük Mányai Lajos is, nappal filmfelvétellel van elfoglalva. Egyébként éppen ezért a színháznak folyó hó 26-án engedélyezett tatarozási munkáit helyeztük át ezekre a napokra, és így szeptember 5-ig akkor sem volna nappali próbákra lehető­ségünk, ha a művészek egyébként ráérnének. Szeptember 5-e után pedig a film-elfoglaltságtól függően a 441

Next

/
Oldalképek
Tartalom