Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

115. Budapest, 1947. december 9. A SZÍNMŰVÉSZETI AKADÉMIA IGAZGATÓJÁNAK BEADVÁNYA A VKM MINISZ­TERHEZ A MADÁCH SZÍNHÁZ ADÓTARTOZÁSÁNAK ELENGEDÉSÉRŐL ÉS A TO­VÁBBI ADÓKÖTELEZETTSÉGÉNEK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL. Miniszter úr! Folyó évi november hó 21-én kelt 166.120/1947. VII. sz. rende­letével jóváhagyólag tudomásul méltóztatott venni, hogy a Ma­dách Színházat Budapest polgármestere az Országos Magyar Szín­művészeti Akadémia rendelkezésére bocsátotta, és hogy az Orszá­gos Magyar Színművészeti Akadémia a szóbeli felhatalmazás alap­ján a Madách Színházban eddig tartott előadásokat. A rendelet 5. pontja szerint az előadások, valamint a szín­ház gazdasági ügyei ugyanolyan szabályok szerint intézendők, mint amilyenek az állami színházaknál vannak érvényben. Fentiek alapján tisztelettel kérjük Miniszter urat, szíves­kedjék 1. a székesfővárosi Pénzügy igazgatósággal, valamint 2. Budapest polgármesterével a rendelet másolatának egyide­jű megküldése mellett közölni, hogy a Madách Színház, valamint az Országos Magyar Színművészeti Akadémia saját épületében meg­nyíló Akadémia Színház mentesek az illetményadó, a forgalmiadó, az egyenesadó, valamint a vigalmiadó alól. 396

Next

/
Oldalképek
Tartalom