Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

házi kultúra felemelését lehet várni. A legjobb esetben érdemes színházi vállalkozók ezek, hosszabb-rövidebb színészi és színigazgatói tapasztalattal. Alig van köztük képzett színházvezető, aki egy-egy város kulturális életének irányító tényezőjévé válhatnék. Ha ehhez hozzáadjuk még azt is, hogy ezek mellett a színigazgatók mellett - amennyiben működik egyáltalán külön rendező - a közvetlen művészi irányítást sem megfelelő szakemberek végzik, hanem kiérdemesült idősebb színészek, alkalmi rendezők, akkor minden okunk megvan arra, hogy a következő színi évadtól se várjunk komolyabb művészi eredményt, mint amilyen az előző évadban mutatkozott. A műsorok túlnyomó részét ismét selejtes operettek fogják kitölteni, s ami még ennél is rosszabb, prózai és operett-előadások egyaránt szakszerűtlen rendezésben, kidolgozatlanul kerülnek bemutatásra, ismét az lesz a színigazgatók legfőbb "művészi" gondja, hogy minél kevesebb próbával és színésszel minél több előadást produkáljanak. A színház ismét nem fogja megtalálni közönségét, ismét lehetetlen lesz a kultúrára szomjas tömegeket meggyőzni arról, hogy a kezdetleges, de személyi és tárgyi érdekességénél fogva hozzájuk mégis közelebb álló műkedvelő előadások helyett ezeket a szintén kezdetleges, rosszul rendezett, gyengén betanult, színvonal alatti előadásokat kell látogatniok. Az ü. o. éppen ezért tisztelettel javasolja, hogy a jövőben esedékes állami támogatást ne közvetlenül a színigazgatók kapják, hanem létesíttessék belőle olyan alap, amelyből szakképzett rendezőket, színvonalas művészeket lehetne kiküldeni az egyes társulatokhoz. Legalább az első- és másodrendű társulatokhoz, 66