Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Tisztázat UMKL XIX-I-l-i-16033-1946 . 93. a. Budapest, 1946. február 1. A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK FELTERJESZTÉSE A VKM MINISZTER­HEZ A NÉPI ÉNEK-, TÁNC- ÉS JÁTÉKEGYÜTTES BEMUTATÓ ELŐADÁSÁRÓL. Miniszter úr! Muharay Elemér úr, a Népi Ének-, Tánc- és Játékegyüttes vezető­je avval a kéréssel fordult hozzám, hogy társulata bemutatkozó előadását a Nemzeti Színház színpadán tarthassa meg. Időpontul a február 18-i hétfői napot látnánk mindketten alkalmasnak. Amikor ezt jelentem Miniszter úrnak, egyben hozzáfűzöm azt is, hogy a Nemzeti Színháznak egyik legelsőrendű kötelessége a népi kultúra támogatása és fejlesztésének elősegítése. Munkame­netének során még nem tudott kellő mértékben eljutni e céljának megvalósításához, és ezért igen nagy örömmel üdvözli a Népi Ének-, Tánc- és Játékegyüttes létrejöttét, és a maga részéről is igyekszik segítségére lenni. Nagyon kérem Miniszter urat, hogy a tervezetet jóváhagyni, és nekem az együttes minél nagyobb mérvű támogatására lehetősé­get adni szíveskedjék. Tisztelettel Major Tamás s. k. igazgató Tisztázat UMKL XIX-I-l-i-19896-1946 , 313

Next

/
Oldalképek
Tartalom