Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

lább olyan fogadást rendezzen, mint amilyent a bukaresti együt­tes számára rendezett. Az igazgató előterjesztése kapcsán a fentieken kívül mérle­gelés alá vettem azt a körülményt, hogy a magyar kormányküldött­ség hamarosan Londonba is ellátogat, s így ebből a szempontból politikai jelentősége is van annak, hogy a BBC főzeneigazgató­ját éppen a magyar kormányküldöttség utazása idején megfelelő­en fogadjuk, nem is szólva arról, hogy Mr. Standord Robinson ma a világ egyik legjelentősebb zenei intézményének irányítója. A fogadás megrendezése fontosságának tudatában a pénz­ügyminiszter úrhoz fordultam azzal a kéréssel, van-e lehetőség arra, hogy a szóbanforgó fogadás költsége póthitel formájában tárcám rendelkezésére bocsáttassák. Miután erre vonatkozólag választ kaptam a pénzügyminiszter úrtól, átiratban kértem az összesen 456.00G.000 adópengőnek, mint a szóbanforgó fogadás költségeinek, póthitelként tárcám terhére való folyósítását. Annak igazolására, hogy az említett fogadás a legfőbb poli­tikai, kormányzati és diplomáciai tényezők részéről helyeslés­sel találkozott, megemlítem, hogy a fogadáson az államfő szemé­lyes képviselője, a Sz. E. B. /Szövetséges Ellenőrző Bizottság/ helyettes elnöke, Szviridov altábornagy úr, a külföldi diplomá­ciai és fegyverszüneti testületek, Szakasits Árpád miniszterel­nök-helyettes úr, továbbá a magyar politikai, tudományos és mű­vészeti élet számos kitűnősége jelent meg. Kiadmányozott fogalmazvány UMKL XIX-I-l-i-69478-1946. "K Simon, VI. 18." 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom