Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai, 1813-1893 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 23., Budapest 1990)
Jegyzetek
szerűen is megismerni. - Oly korai hírt hoznak ezek a cikkek az egykor Nyíregyházán játszott előadásokról, még a kisvárosi közönségről is, hogy helyénvalónak látszott a Jegyzetekben ezek teljes szöveggel történő közlése. A másik történeti forrás Deés i Sándortól származik: Nyí rvidék 50 éve s c. albumban (Nyíregyháza, 1928), majd pedig a Háger-féle monográfiában közölte - a régi újságok lapozgatásakor összegyűjtött - krónikás jegyzeteit, s máskor is visszaemlékezett (már tanfelügyelő korában) egykori dalizó ifjúságára, hajdani pályatársaira, később nevezetessé vált színpadi partnereire. Ez t - és a színházi lexikonok nyíregyházi vonatkozásait is - többnyire nagyobb óvatossággal célszerű kezelni. Barna és Deési dolgozatai eléggé közismertek, a közkönyvtárakban hozzáférhetők. E füzet összeállításának célkitűzése: eleddig ismeretlen levéltár i adatok összegyűjtése, közlése. A most idefűzött néhány jegyzetnek sem lehet más feladata: nehezebben hozzáférhető, lényegében ismeretlen adatokkal kiegészíten i a levéltári dokumentumokat, éppenséggel az ottani hiányok bizonyos fokú áthidalására. Nyíregyházán 1868-tól van rendszeresen újság: olykor nem is egy hetilap. Egyik sem nagyterjedelmű ugyan, de a nemzeti színjátszás helyi ügyeivel többnyire foglalkoznak. Részint az előkészületekkel, az arénák építésével, részint a társulatok életével, játékával: hol sommásan, hol napi szemle formájában. Amennyire a százéves vagy régebbi újságok ránk maradtak, kutatásuk lehető volt: igyekeztem erről az oldalról is tájékozódni a nyíregyházi színházi életről. Amennyiben volt 168