Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai, 1813-1893 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 23., Budapest 1990)

Adattár

csatolva színházi játékrendünket, illetve műsorainkat beküldeni. Ezekből, valamint színi jelentésemből látni méltóztatnak, hogy miket adatok és mily erővel és igyekezettel. Meg vagyok győződ­ve teljesen arról, hogy jelenleg complettebb társulattal és jobb játékrenddel kevés, vagy tán egy színigazgató sem dicsekedhetik. Ugyancsak a mai postával adtam fel tekintetességedhez címezve néhány színlapot. Ezek igazolják hirdetéseimet, valamint egypár idevaló lapot, melyek bírálatai világot vetnek működésünkre. Minthogy pedig Nyíregyházán működni s ottan társula­tomat bemutatni a jövőre való tekintetből is szerencsémnek tar­tatnám, noha ismeretlen, teljes bizalommal fordulok tekinte­tességedhez azon kérelemmel: méltóztassék folyamodványomat mel­lékleteivel együtt illetékes helyre benyújtani, s azokkal és be­cses befolyásával kegyesen támogatni, mellyel engem a legszíve­sebb hálára kötelez. Ha tán azon ellenvetés tétetnék folyamodvá­nyommal szemben, hogy nem vagyok a miskolci színház igazgatója, melyhez Nyíregyháza is tartozik (!), kérem szívesen megjegyezni, hogy még lehetek, s hogy a kerület i működés csak jövő október hótól kezdődik, - én pedig Nyíregyházára nézve a működhetési engedélyt augusztus és szeptember hónapokra kérem. E kérelmem kapcsán tisztelettel legyen szabad még azért is esedeznem tekintetességedhez, mint illetékeshez, hogy azon esetre, ha a kért működhetési engedélyt megkapnám, ne mél­tóztassék előttünk engedélyt adni cirkusz, vagy panorámásnak, hogy a közönség, mely csak az imént áldozott a színészetnek, egy kis pihenőt tarthasson bemenetelünkig. Kéréseimet megújítva s magamat tekintetességed 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom