Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Források
mely nemzetünket is nyomasztó állásából kiemelheti (helyes). Az utak, melyeken az értelmesség egy nemzet tömegébe áthathat, különbfélék, ezeket nyomozni nem célom; de bizonyos az, hogy mindegyiknek nélkülözhetetlen feltétele az, hogy a hazában létező kitűnő talentumok tudományosan kimívettessenek, kikről mint fénypontoktól terjedjen a világosság. És ha tagadhatatlan ezen állítás igazsága, akkor az előttünk álló tárgy fontossága is kétségbe hozhatatlan lesz; ugyanis könyvtár és museumok nélkül tudományos mívelődés vagy éppen nem lehet, vagy felette nehéz. Mert hányadiknál találkozik össze az értelmesség vagyonossággal, hogy a külföld kincseit felkeresve vagy azokat magányos gyűjteményébe varázsolva, pótolni hagyja az ilynemű közintézetek hiányát; és hánynak hő törekvése nem nyomaték le a szükség által, hány talentum nem enyész használatlan el honunkban, hány nem vészén visszás irányt magának, el lévén záratva onnan, hová talentum, hová természeti hajlam mghívá, és hányból nem válik azért ostora az emberi nemnek, ki annak jóltevője lett volna. - Ha a tudományt a vagyonosok monopóliumává tenni nem akarjuk, ilynemű közintézetek felállítása elkerülhetetlen.'*' f. . .1 Ezen felette fontos indítvány után bátor leszek még egy javallatot tenni, mely, ha nem is éppen azon mértékben, mint az első, de mindenesetre felette nevezetes tárgyat érdekel; ez a színház ügye. Nem kívánom a színház különböző hasznait fejtegetni, nem akarom bebizonyítani, mennyire szükséges az a nyelv művelésére, mennyire szükséges, hogy a tudományos míveltség mellett az ízlés míveltségére is tekintet legyen, nem kívánom vizsgálni, oly városban, mint Kolozsvár, hol az ország fiatalságának nagy része növekedik, mennyire elkerülhetetlen, hogy a fiatalokat legaljasabb időtöltésektől elvonó nemesebb mulatságok helyeiről legyen gondoskodás; ezen és még sok más okokat felhozni feleslegesnek tartom, midőn már ezelőtt egy fél századdal mindezeket általlátván atyáink, egy színház felállításáról gondoskodtak, és most rajtunk csak azon kötelesség nyugszik, hogy amit ők építőnek, roskadni ne engedjük, hogy azt használható állapotba helyeztessük. Ezért 63