Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)

Utószó

gették; sokat vártak tőle a nemzeti érzés felébresztése, a nem­zeti önbecsülés előmozdítása terén. Változatlanul kiemelt sze­repet tulajdonítottak a játékszínnek az anyanyelv (a magyar nyelv) fejlesztésében, és úgy vélték, hogy a magyar irodalom fellendítéséhez is hozzájárulhat. Ezúttal is többször hangsú­lyozták, hogy a színpadi előadások az "erkölcsiség kimívelésé-69 re nagy befolyással" vannak. Az izlésformálásról és a nemes szórakoztatásról - mint feladatról - viszont először esett sző az erdélyi diétán. A kolozsvári játékszín problémája áttételesen kapcsolódott az erdélyi nyelvharc akkori szakaszához is, bár a reformpoliti­kusok igyekeztek különválasztani a magyar nyelv közigazgatási, iskolai jogaiért vívott küzdelmet és a nemzeti művelődés intéz­ményeinek létrehozásáért, illetve támogatásáért indított akci­ót. A nyelvharc legélesebb ütközete a magyarok (székelyek) és szászok között folyt, s ezt az ellentétet mélyítette egy bonyo­lult - itt nem részletezendő - közjogi vita, amely érintette a színházat is, mégpedig egy elvi és egy gyakorlati kérdésben. A múzeumra és a tanácskozási teremre fizetendő pótadó kezdemé­nyezés felszínre hozta az "országos" és "nemzeti" jelleg értel­mezésének problémáját. E fontos művelődéspolitikai - kissé tá­­gabban: politikai - kérdés a többnemzetiségű országokban szük­ségszerűen vetődött fel. A korabeli erdélyi felfogás szerint országosnak azok az intézmények minősültek, amelyeket ország­­gyűlési jóváhagyással, felügyelettel, esetleg a rendek anyagi támogatásával hoztak létre és hatókörük kiterjedt a nagyfeje­delemség egészére. A csak a magyar (és székely) rendek vagy csak a szászok áldozata révén létrejött, továbbá az adott nem­zet kultúráját szolgáló intézetek viszont a nemzeti jelzőt kap­ták. A kolozsvári játékszín voltaképpen kezdettől fogva nemzeti intézménynek számított, bár 1811-ben, az országos rovatai el­rendelésekor a szászok is ígértek önkéntes adományokat és a képviseleti elv érvényesítése folytán az országos színházi bi­zottságba is bekerült egy szász követ. A szászok 1842-ben és 1843 elején sem kifogásolták a játékszíni rovatolást, de a jog­állásuk megszilárdítására, kiszélesítésére indított akciójuk 339 I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom