Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)

Utószó

el, és mind nyomasztóbb gondként jelentkezett, hogy télen nem tudták fűteni a nézőteret, noha épp akkor lett volna igazán közönsége a színi előadásoknak. A tőkehiány másik hátrányos kö­­vetkezmenye az volt, hogy a színházi bizottság nem rendelkezett azokkal az anyagi eszközökkel, amelyekkel befolyásolhatta vol­na a színtársulatok működését; nem tudta saját ízlése, elkép­zelései szerint szerződtetni a társulatokat, a művészeket, a­­lakítani a műsorukat. Egyáltalán: a színjátszás állandósítása sem sikerült az erdélyi fővárosban. 1828-tól vándortársulatok 52 váltogatták egymást , amelyek hol hosszabb, hol rövidebb idő­re maradtak, de egyik sem telepedett meg. Mindössze egy-két színész jelentette a folyamatosságot, mint Jancsó Pál vagy Per gő Celesztin. A bíztató kezdet után a művészi színvonal is a­­lább szállt, a harmincas években már csak ritkán jutottak el élvonalbeli színészek Kolozsvárra.^ Az épület gyakran állt üresen, a színház nem töltötte, nem tölthette be azt a szere­pet, amit annak idején a rendek szántak neki. A vázolt körülmények között az irányításra hivatott orszá­gos színházi bizottság tevékenységi köre erősen leszűkült. A huszas évek derekától a testület alig ülésezett, az ügyek in­tézése mindinkább a jegyző, Szentkirályi Mihály feladata 54 lett. Mivel Szentkirályi megbizatása az adminisztratív teen­dőkre terjedt ki, gyakorlatilag a bizottsági irányítás is erre korlátozódott. Legfeljebb a kolozsvári kölcsön visszafizetése körüli lépések emelkedtek felül ezen a szinten, bár érdemben ezzel is a Gubernium foglalkozott, a bizottságnak többnyire csak a közvetitő, közreműködő szerepe jutott. A harmincas évek­ben már a nyilvántartás sem volt hézagtalan, a bérlők rendre adósak maradtak az árendával; az adósságok egy részét csak peres úton, a közügyek igazgatóságának közbeavatkozásával si­került behajtani. Valamelyest konszolidálódott a helyzet 1836-tól, amikor a játékszíni bizottság jegyzőjévé Bölöni Farkas Sándort, a színház pénztárnokává pedig a rendkívül lelkiismeretes kolozs­vári esküdtet, Schütz Józsefet nevezték ki. Ettől kezdve az adminisztráció gondos és pontos, az új pénztáros keze alatt 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom