Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Utószó
is kifejezésre juttatták, hogy a kolozsvári színház elsősorban az erdélyi fő- és köznemesség áldozatkészségéből, adományaiból, a rájuk kirótt pótadóból jött létre és elsősorban a társadalmi, politikai vezetőréteg törekvéseit, érdekeit szolgálta. Demonstrálta a megnyitó azt is, hogy az erdélyi magyar és székely nemzet az intézményt nemcsak a nyelvművelés és az erkölcs "iskolájának", hanem a nemzeti dicsőség, a magyar kultúra reprezentánsának is tartotta, szánta. Az erdélyi nemzeti színház a kezdetektől súlyos gondokkal terhelten működött. 1821 tavaszán az országos játékszíni bizott-43ság úgy tervezte, hogy maga fogja irányítani az intézményt : tárgyal és megegyezik a színtársulattal, illetve a színészekkel, a zenészekkel, felügyeli az előadásokat, a társulat belső életét, meghatározza a műsorpolitikát, kezeli a pénztárt, intézi az anyagi és más adminisztratív ügyeket. Alig pár hónap alatt rá kellett döbbenniük, hogy a közvetlen testületi igazgatás nem vált be, mert a főnemesi tagok - márpedig ők voltak többségben - nemigen vállalták az ezzel kapcsolatos elfoglaltságot, és így a dolgok nem mehettek rendben, továbbá a bevételek sem voltak olyan nagyok, hogy azokból rendes ellátást nyújt-1 hassanak a művészeknek, és azonkívül a kolozsvári kölcsön kamatait is időben fizessék. Éppen ezért hamar előtérbe került a színház működtetésének egy másik formája: 1821 őszétől bérbe adták egyéni vagy csoportos vállalkozóknak. A bérleti rendszer közel másfél évtizeden keresztül funkcionált. Valójában nem volt ez a polgári értelemben vett igazi bérlet, azaz üzleti vállalkozás. Talán csak az első bérlő, káli Nagy Lázár esetében - aki egyéves megszakítással kétszer is kivette árendába a játékszínt - beszélhetünk ilyen jellegű szándékról, de mint a későbbi számadásból kitűnik, saját pénzéből is kénytelen volt fizetni, hogy a bevételek és a kiadások egyenlegét biztosítsa.44 Az utána következő bérlők tulajdonképpen a mecénás szerepét töltötték be. Igaz ez Hollaki Antalra is, aki 1822-23-ban a Muzsikai Egyesület megbízásából - mint elnök - vezette a színházat, meglehetősen dilettáns módon.4'’ S különösen igaz a jórészt főnemesekből, guberniumi 333 i
