Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)

Jegyzetek és névmutató

1837-ben a 149-ik ülés 567 . jegyzőkönyvi szám alatt tetthatá­rozatukhoz -- az erdélyi rendek 1838. (azaz nem 1837!) március 26-án, báré Raubner Károly és Ferdinánd, valamint Schatzberg Károly honfiúsítási esküdének letételekor határozatban rögzí­tették: "Azonban a' KK. és RR. nem mulathatják él ez alkalom­mal is azt megjegyeztetni, hogy mivel annak elhatározása, ki vétessék bé a hazafiak közé, a KK. és RR. jogaihoz tartozik, amiről fejedelmi diplomát adni szükséges nem lévén, régebben annak adása gyakorlatban nem volt, aminthogy az arról készít­tetni szokott és őfelsége által megerősített törvénycikk elég­gé kezeskedőnek tartatott, melv tárgyban az 1810/1-ik eszten­dőbéli országgyűlésen is Őfelségének jelentés tétetett volt, erről óvást tenni a RR. most is szükségesnek tartják, s egy­szersmind kinyilatkoztatják, miszerént a diplomák által magok jogokat:meaavengítve lenni el nem esmérik." színház igazgatóságának -- vagyis az 1843-ban megválasztott or­szágos színházi bizottságnak. Schütz József pénztárnok 1847. december 4-én fel is vette az összeget, amit a választmány belső javításokra (díszletek, festés, új függönyök, új zárt­­székek, színpadi világítás korszerűsítése stb.) fordított. 68. kir.biztos -- Puchner Antal báró (Anton Puchner), Erdély fő­­hadikormányzója 69. Maros szék országgyűlési követei -- Antal Imre és Berzenczei László 280

Next

/
Oldalképek
Tartalom