Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Jegyzetek és névmutató
Kolozsvár ... legelőbb hozta indítványba a nemességnek közönséges adó alá szoríttatását -- 1842. április 11-én - az adó tárgyáról folyó vitában - Méhes Sámuel, Kolozsvár követe említette, hogy meg kell változtatni az adórendszert; indítványozta: "ígérjék meg a' TT. KK. és RR., hogy azon esetben, ha az adó iránti szabad rendelközési jogukat visszanyeréndik, megegyeznek abban, hogy minden kivétel nélkül, ki ezen haza' áldásaiban részesül, annak terheibe" osztozzon, vagyis a nemesség se vonja ki magát a közterhek alól királyi propositioba -- királyi előadásba, előterjesztésbe. Az erdélyi országgyűlés tárgysorozatát (az 1791: 11. te. rendelkezése nyomán) a királyi előterjesztések - amelyeket a diéta kezdetén hirdettek ki - nagymértékben meghatározták, mert elsősorban ezeket kellett tárgyalni. praerogativái -- kiváltságai, előjogai conserválni -- karbantartani actorokat s aetrixeket -- színészeket s színésznőket a bécsi theatrum mellett tanítani -- Bécsben ekkor öt állandó színház volt; a szónok valószínűleg a leghíresebbre, az 1741-ben alapított Búrgtheaterre utalt (hivatalos neve 1776-tól: Hofund Nationaltheater) a sóaknák hajdan az erdélyi földesurak tulajdonai voltak -- az Árpád-korban - valószínűleg földesúri és nem regálé-jogon - egykét kivétellel minden sóbánya királyi birtokon feküdt, majd egyháziak és világi nagybirtokosok is kaptak bányászati jogot. Az 1492: 32. te. viszont egyértelműen kinyilvánította, hogy minden sóbánya felségjogon (jus regale) a király tulajdona. Ezt örökölték az erdélyi fejedelmek is, amit az Approbata Constitutiok III. rész 15. címének I. articulusa szintén megerősített. az erdélyi aknákból kivágandó sónak szabados drágítását az ország sohasem adta által -- az erdélyi törvények, a Diploma Leopoldinum értelmében a sóval való kereskedés joga az uralkodót és az országgyűlést együtt illette meg. A szabad kereskedésről az erdélyi rendek valóban sosem mondtak le. Mindebből arra következtettek , hogy a só mindenkori árának meghatározása (adott esetben felemelése) is a törvényhozás két részének közös köte-263 I
