Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)
ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
nagyunkat, Lichtenberg Emilt, az oratorium-müvészet tudós, rajongó lelkesedéstől áthatott mesterét, valamint működő tagjaink nagyrészét elhurcol-iák, sokan áldozatul estek részben az ostromnak, részben az elhurcoltatásnak, és nagy számban vannak még olyanok, akiknek sorsa mindmáig bizonytalan. E romokból néhány lelkes tagunk önfeláldozó munkájával mógis sikerült egyesületünket újjászervezni, és most eljutottunk odáig, hogy közel két évi kényszerű hallgatás után újból a közönség elé állhatunk. Egyesületünk ujjáteremtését Haydn Teremté s c. oratóriumának előadásával óhajtjuk megünnepelni, és szeretnők, ha ez a hangversenyünk az esemény jelentőségéhez méltó, ünnepélyes keretben lenne megvalósítható. így merült fel az a gondolat, hogy ezt az ünnepséget - a hangversenyek hét köznapiságából kiragadva - a magyar énekesmüvészet hagyományos, hivatott csarnokában, a Magyar Állami Operaházban kellene megrendezni. Mély tisztelettel arra kérjük tehát, méltóztassék e hangverseny céljaira a lagyar Állami Operaházat rendelkezésünkre bocsátani, és evégből f.e. december hó első felében valamelyik vasár- vagy ünnepnap délelőttjét kijelölni. Mélyen tisztelt Igazgató úr, mint minden magyar kulturális törekvés megértő támogatója bizonyára átérzi és magáévá teszi törekvésünket, és nagy hálára kötelezne bennünket, ha lehetővé tenné, hogy a felszabadulás utáni első magyar oratórium-előadás a Magyar Állami Operaház tiszteletreméltó, nagymultú falai közt, annyi jelentős magyar kulturesemény színhelyén hangozhatnék fel. Bizva abban, hogy tiszteletteljes kérelmünket kedvezően 262