Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

ELSŐ RÉSZ - BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ

83. Budapest, 1945. október 25. AZ ÁLLAMI OPERAHÁZ IGAZGATÓJA A MINISZTERHEZ KÜLDÖTT FELTER­JESZTÉSÉBEN ZENEI FOLYÓIRAT KIADÁSÁHOZ FORGüTŐKE KIUTALÁSÁT KÉRI Miniszter Úr! Folyó évi augusztus hó elején szóbeli előterjesztésemre elvi engedélyt méltóztatott adni egy időnként megjelenő folyóirat kiadására. A folyóirat kiadásával az a célunk, hogy a közönség szélesebb rétegeiben érdeklődést keltsünk az operák s a komoly zene iránt, s azt a szűkebb társadalmi réteget, amely eddig kapcsolatot tartott az Operaházzal és a filharmonikusokkal, megsokszorozzuk. Ezt a célt azzal reméljük elérni, hogy ismer­tetjük a szerzőket és müveiket, a szerzők életének, müveik lét­rejöttének érdekesebb mozzanatait, irodalmilag feldolgoztatunk zenei és szinházi témákat olyan Írókkal, akiket a közönség sze­ret. szivesen olvas, s igy e réven is megnyerhetünk ujabb ér­deklődő rétegeket. A folyóiratban szines kliséket közölnénk, amelyek ugyan megdrágítják az előállítási költséget, de évti­zedekre megmaradnak, s később is felhasználhatjuk nemcsak itt­hon, de az érdeklődő külföldnek is rendelkezésre bocsáthatjuk, díszleteink már azelőtt is nagy tetszést keltettek külföldi szaklapokban és szinházi kiállításokon, s ezúton hasznos opera­és kultúrpropagandát biztosíthatnánk. A folyóirat szerkesztésével Rékai András főrendezőt biztam meg, akinek rendezői és szinházi képzettségén felül irodalmi » 255

Next

/
Oldalképek
Tartalom