Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

vea kitörései szavakban és tettekben. A fanatikust, mint szintén a szerelemdühöst a túláradott érzelmek sokazor életveszélyes körülmények közé sodorják. Az ördöngös, ki %X* azt hiszi, hogy ördögök, gonosz szellemek társaságában van, roppant lármát csap, lelkekkel beszél. Okai e betegségeknek: többek közt a célt nem érhető vagy megcsalatott szerelem, heves természetű képzelő tehetség, tudatlanság, babona, előítéletek, ingerlékeny véralkat sat. A mélakórnak, hypochondriának és apátiának általános jellege a kedvetlenség, mély bú és bánat, bizonyos gondolatba vagy érzelembe mélyedés, elfásulás, borús gondolatok; az ilyenek magokat szörnyű betegeknek vagy szerencsétleneknek tartják, óhajtják halálukat, sóhajtoznak, sirnak, jajgatnak, panaszkodnak, sőt megtörténik, hogy öngyilkosok lesznek. A hypochondriában levő inkább testi bajról képzelődik. A raélakóros különösen lelki bajról panaszkodik. Az apátiában szenvedő tökéletesen érzéketlen, és a gondolkozásnak, akarásnak, cselekvésnek alig adja valami jelét. Okai e betegségeknek: a test beteges volta, emésztési hiány, sok ülés, mértékletlenség, ifjúkori kicsapongó élet, nagy szerencsétlenség, valamely kedves lény halálán való elbúsulás, lelkiismeret furdalása. 8.§. Az akarati téboly Az akarati téboly az akaró tehetség munkásságának vagy szerfeletti emelkedéséből, vagy túlságos lehangoltaágából azármazik. Első esetben neveztetik: őrültaégn

ek /Raserei/ vagy őrjöngésnek /Mania/, eszeveszettség

nek /Wuth/, dühös bolondság

nak