Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

Az itélet egy észleletnek közvetlen meghatározása más észlelet által. Tehát két fogalmat feltételez, és úgy képződik, hogy az elme felismeri azok egymáshoz való viszonyát és vonatkozását, s azt kimondja; pl. az ember halandó. A különböző viszonyok /mint a lényeg és külsőség, hatás és ok, eszköz és cél közti viszony sat./ többé vagy kevésbé biztos meghatározásáról ismerhetni az elmeél

re. A következtetés közvetett meghatározása egyik észleletnek a másik által; azaz: következtetni annyi, mint egy Ítéletet a másikból, egy harmadik által leszármaztatni; pl. minden ember halandó; Péter ember: tehát Péter halandó. Az elmélkedés e három irányban bizonyos alaptörvények szerint történik, melyekre a gondolkozástan /logika/ tanít. Mint minden földi test a benne rejlő ösztön-vagy vonzerőnél fogva a fold központja felé vonzódik; úgy az emberi lélek öntudatában egy bizonyonyos irány rejlik, mely azt szüntelen a tökély felé vonzza. A lélek ez iránya az érzékfeletti

, a végtelen felé, amennyiben a lélek összes tevékenységét fejezi ki: értelemnek

; mint az ismerő tehetség része és tökélye, észnek neveztetik. lo.§. Az elme tevékenysége Az elmetehetség tevékenysége mutatkozik: a/ valláserkölcsi érzületünkben^ vagyis a lelkiismer étbenj b/ bizonyos ösztönünkben, mellyel mindennek okát kutatjuk, és mellyel végre egész az utolsó és legfőbb okig: az őslényig

, istenig emelkedünk. Az értelem az ő tapasztalatait fogalmakká

, az ész az övéit