Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/
Az első magyar drámaciklus alkalmával viszont éppen Péterfy kéri számon a rendezőtől, hogy Szigligeti Rózsáj ának kiállítása miért nem "meiningeni! 1 Ezeknek a véleményeknek a tükrében kell látnunk azt a sokat emlegetett problémát is, hogy Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-én meiningeni stilusban jelent-e meg a nézők szeme előtt vagy sem. Maga Paulay a darab előadásához irt s a Pővárosi Lapokban közölt előzetes tanulmányában némi kritikával kezeli a sokat emlegetett stilust, s úgy vélekedik, hogy: "azt tartom, hogy amit a szinpadon nem lehet a valószínűség meggyőző látszatával mutatni, azt jobb elhagyni vagy csak elbeszéltetni. /Bármily elismeréssel adózom például a meiningeni rendezés mesteri realizmusának s bár elismerem a Julius Caesar -beli népjelenetek művészi kivitelét: megvallom, egészen hatástalannak és hiú erőlködésnek ta58 * láltam mindig a philippi ütközet utánzását.../. Köztudomású, hogy amikor Chronegk, a meiningeniek rendezője megnézte a Tragédia egyik előadását, azzal a meggyőződéssel utasította el a mü bemutatásának gondolatát, hogy az "nem igazi" történelem, tehát nem is lehet "hiteles" környezetbe helyezni. A szinház asztalos-leltárkönyvéből és a rendezőpéldányból viszont tudjuk, hogy csak kiegészitő diszletelemek készültek /bár szép számmal/ az előadáshoz, amelyben a Gluck-féle Orpheus , a Boitoféle Mefostofele egyes elemei éppúgy felhasználást nyertek, 59 mint a Kaviar fatörzsei. Ezek a közvetett bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy legalábbis Az ember tragédiája esetében Paulaynak nem volt módja egy szigorú értelemben vett meiningeni stilust érvényesíteni, habár a szinház gyakorlata és a megelőző évek kritikai i-
