Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

látnunk kell a magot, melyből belső életök törvényénél fogva csak olyan gyümölcsök teremhetnek, amilyeneknek csiráját lelki tehetségeik alakulása feltételez. A jellem vagy szemünk láttára fejlődik, midőn t.i. az illető személy jelen van; vagy időközben, midőn nincs jelen. Midőn a személy a szinpadon jelen van, egyes beszédeit úgy kösse össze, hogy minden következő beszéd azt a hatást mutassa, melyet a jelenlevők gyakorolnak lelkére. Mikor beszél: akkor a cselekvényben egyenes részt vesz. Mikor hallgat: akkor a beszélőket néma részvéttel kiséri, s a következő kedélyhangulat szülemlését láttatja; vagyis az átmenetet, következő nyilatkozatára. Ha a színész a színpadról távozott, a következő fellépés mindig az előbbi jelenetek eredményét láttassa. Eszerint a személy távolléte alatt életéből nem szabad elveszni semminek, s a közelebbi megjelenése mindig azt az állapotot mutassa, melyet a viszonyok távolléte alatt benne kifejtettek. Ha előadásából e kapocs hiányzik, akkor a néző csak egybefüggés nélküli jeleneteket fog látni, nem pedig folytonos egyéni életet. Tehát az eltávozott a újra fellépő egyének kedélyhangulata ki legyen nyomva egész személyén. Lelkét ezalatt a viszonyok vagy felhangolták, vagy lesújták. Ezt azonnal tudatja a hanglépcsőzet foka, melyen az egyén megszólal. A valódi jellem soha sem fog bennünket elhatározásaival meglepni, mert sorsának fordulópontjai mindig lélekszervezetének szükséges következményei. 13.§. A jellem fordulópontjai Midőn az egyén szellemi erői bizonyos fokig fejlődtek, a fej-