Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

tott az eszményi felfogásra kellő támpontot nyújtani, kötelessége a színésznek e hiányt fantáziájával pótolni, és a meglevő egy-két vonásból a lehetőségig egészet alkotni. 3.§. A jellem előállítása A drámai egyén, melyet a színésznek elő kell állitani, a független fantázia szüleménye. A művészi alakok oly lények, kik egy magasabb világrendhez tartoznak, s a szellemi világ törvényeinek hódolnak. E magasabb eredetet látnunk és éreznünk kell akkor, midőn ez alakok szemünk előtt megjelennek. A szinész előadásában tehát a valóságoak és eszraényiségnek át kell egymást hatnia; azaz: legyen az előállított jellem szép és igaz: de sohase legyen csak szép vagy csak igaz* mert a művészetben e kettő egymást nem nélkülözheti. A mondottakból kitetszik, hogy a szinész feladata a különböző drámai jellemekkel szemben háromféle. A költő jellemei vagy teljes összhangban egyesitik magukban az eszményit és egyénit, azaz: a szépet és i

gazat: vagy túlságosan hajlanak egyik vagy másik felé; azaz vagy túlnyomó bennök az eszményies, légles elem, vagy túlnyomó a valódi, hétköznapi élet felé hajlás. Az első esetben a szinész feladata: hogy a költő céljának egészben megfeleljen, és annak hü magyarázója legyen. Ez esetben a szinész a költőhöz emelkedik, midőn az általa alkotott képzeleti alakot megtestesíti. Ez a szinészre nézve a legszebb^ de legnehezebb feladat. A shakespeare-i alakok előállítására csak valódi művészek