Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

előirt esetben mindez még szükséges is. Illetlen és társunknak bizonyára igen alkalmatlan, ha szüntelenül fogdossuk, és ezáltal szabad mozgásában gátoljuk. Ügyetlenségre mutat az is, ha mindig zsebkendőre, legyezőre, pálcára van szükségünk, hogy kezünk foglalkozást találjon. Térdelésnél mindig arra a térdünkre ereszkedjünk, mely a néző felé esik, különben annak hátat fordítunk. II. RÉSZ Jellemábrázolás A szinész feladata a költő fantáziájából támadt emberi egyéniségek megtestesitése, azaz: a jellemek ábrázolása. A költői alak az embernek először is érzését érinti. Innen van, hogy a szinész, fejlődésének első fokán, a drámai jellemet saját hangulatából Igyekszik előállítani. A kezdő színésznek ez induló pontját: az alanyi érzés álláspontjának nevezzük. Az élet, melyet a kezdő szinésznek festeni kell, az ő saját lényébe olvad át, s ilyenkor nem tesz egyebet, mint saját belső életét tárja elénk, érzelmének egész forróságával. Ez tehát csupán a természet müve, nem a művészeté. A szinész ez állásponton az indulat rabja, ahelyett, hogy felette uralkodnék. Az alanyi érzésnek e közvetlen nyilatkozása nem több, mint