Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

Szigligeti, amint igazgató lett, megszűnt drámairó lenni. Utolsó müve, melyet a Nemzeti Szinház adott: Valéria

. Azonban növekedett a drámairók száma új, jelentékeny tehetségekkel. El sősorban kell említenünk Csikyt, ki fáradhatatlan munkakedvével, erős drámai érzékével.kifogyhatatlan ötleteivel és hatalmas megfigyelő képességével lépett Szigligeti nyomába; a Rákosi vezérsége alatt alakult kis irodalmi körből két jeles vigjátékiró került ki; az egyik Toldy István, ki - fájdalom!-mlndenki méltó sajnálkozására korán elhalt; a másikat, Dóczy Lajost az államkormányzat hatalmas vonzóereje tart távol a múzsák szorgalmasabb szolgálatától. Továbbá Balogh Tihamér, gróf Zichy Géza, Abonyi Lajos, Bercsényi, Váradi Antal, Csepregi Ferenc és Tóth Ede. E két utóbbi egy-egy darabbal a Nemzeti Színháznál kezdte meg, a Népszínháznál folytatott fényes, de rövid drámairói pályáját. Ábrányi Kornél és Emil, valamivel ké sőbb léptek fel, de mégis ez irói nemzedékhez tartoznak, valamint Bartók Lajos és Murai Károly, a legfiatalabb drámairók. Ez évtized legfontosabb eseménye a Népszínház alapitása. Mig az opera új palotáját lassan és nagy fénnyel építgették, lábra kapott az osztozkodási kedVj és nem elégedett már meg csak a dráma és opera szétválasztásával, a dráma műfajai közt is nagy eltérést látva, a népszínműnek, a dráma legsajátosabban nemzeti fajának külön házat követelt; és bár semmi viszály sem merült fel az addigi hitestársak közt, mégis szétválasztot ták őket, és a nagyrészt komoly népszínművet a bohó, sőt néha ledér operettel házasították össze. A Nemzeti Szinházban csak a tisztán drámai és vigjátéki fajok maradtak meg. A népszinmü képezvén - leginkább Blaháné és Tamássy szivethóditó ábrázolá-