Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

aitették. 1862-től 1869 végéig Radnótfáy Sámuel volt a Nemzeti Szinház intendánsa, ki egy azegény müvészözvegyeket és árvákat segélyező alapitvány által tette nevét emlékezetessé. Az ő halála után foglalkozott a m.k. belügyminiszter először tüzetesen a Nemzeti Szinház ügyeivel,.és az igazgatási és ügyviteli rendszer megállapítása céljából enquêtet hivott össze. Az ötvenes évek elejétől fogva a Nemzeti Szinházat egy szinházi bizottság igazgatta, melynek tagja volt az intendáns is. Az alkotmányos parlamenti felelősség megkívánta, hogy az országos alapok segélyével fenntartott Nemzeti Szinház a belügyminiszternek, mint ez alapok kezelőjének közvetlen felügyelete alatt álljon. Gróf Károlyi György, e bizottság elnöke átadván az általa kezelt alapot, egyúttal benyújtotta e bizottság lemondását is. Az enquête javaslatait a belügyminiszter részben elfogadta, és annak alapján a királyhegy a belügyminiszternek közvetlenül felelős igazgatót nevezett ki báró Orczy Bódog személyében . Ezzel kezdődik a Nemzeti Szinház történetének negyedik évtizede. Megelőzte ez évtized eseményeit a személyzet három leghatalmaaabb művészi erejének elvesztése. Egressy Gábor, Tóth József meghalt, Jókainé nyugalomba lépett. Mind a három veszteség a tragédiát sújtotta legérzékenyebben. Jókainé időközönként még visszavarázsolta régi nagyságának emlékeit néhány kitűnő szerepében való fellépései által; de a másik kettő már csak a pótolhatatlan veszteségre hivta fel a szinházi közönség emlékezetét. Egressy Gáborban vesztettük el a legnagyobb magyar színművészt. Senkiben sem volt meg annyira a művész büsz-