Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

esik Jókai, Dobsa, Kövér, Tóth Kálmán, Hegedűs, Berényi Antal fellépése a drámairodalomban. Ellenben a negyvenes évek színművészeinek fényes csoportja nagyon megritkult. Megyeri már 1842-ben hagyta el társait; de a többi még beragyogott az ötvenes évekbe. Azonban most egymásután tűnnek el Lendvayné, Lendvay, Bartha, Szentpéteri, Páncsy, László, Udvarhelyi, Telepi, Szilágyi.melyet adva egy újabb nemzedéknek, melynek törzsét Szigeti József, Szerdahelyi, Peleki, ifj. Lendvay, Szathmáryné, Komlóssy Ida, Bulyovszkyné /ki még ez évtizedben lépett a német múzsa szolgálatába/, Munkácsy Flóra és Páncsy Ilka, Tóth József, Réthy képezte, csatlakozván a régi gárdából fennmaradt jeleseinkhez: Jókainé Laborfalvi Rózához és Egressyhez. Ez volt a Nemzeti Szinház második generációja. A nemzet pacsirtáját, Hegedüsné Bodenburg Linát, ki valóságos meteorként tünt fel és hanyatlott alá szinmüvészetünk egén, külön kell megemlítenem: nemcsak azért, mert ő volt az első, valóban művészi népdal énekesnőnk, hanem mélyen megrendítő sorsa miatt is, mely egyévi dicsőség tetőpontjáról ragadta a sirba, hova igen rövid idő alatt magával vitte gyermekét is, férjét is. Ez évtized nagy társadalmi átalakulást mutat fel a magyar közéletben, melynek hatása kiterjedt a szinmüvészetre is. Az elnyomatás időszaka a különböző és egymástól nagyon is eltérő izlésü osztályok közt közös érintkezési pontokat teremtett. E-. zek közt első helyen emlitendő a szinház. Az arisztokrácia előbb vagy egészen elvonult a magyar színháztól, vagy midőn megszűnt is /a német szinház leégése után/ az idegen művészetnek