Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jelentése külföldi útjáról

magyar szinmüvészetről beszélhetünk; de arról is erősen meg vagyok győződve, hogy mint mindennek, úgy a művészetnek, tehát a színművészetnek is haladni, fejlődni, emelkedni kell. Nagyon messze vezetne tárgyamtól és szerény jelentésem keretét túlhaladná, ha ezt itt bizonygatni akarnám. Én hiszem, hogy igy kell lenni, és a közönség folyton emelkedő müizlését sérteném, ha nem merném kimondani, hogy ez a fejlődés, ez a haladás, a mi színházunknál is megvan, s csak az nem látja, a

4ki látni nem akar. Azonban elvitázhatlan, hogy a színházaknál gyakrabban szokott beállani bizonyos időszaki megállapodás, s ez mindig egy a hanyatlással. Rendesen onnan származik, ha a művészet képviselői, azaz a szinészi erők közül egy vagy több egyén, egy vagy más okból elhagyja a tért, melyen a művészet fejlődését lángelméjével vagy jelentékeny tehetségével előmozdította. A lángelmék, a jelentékeny tehetségek mindenben ritkák, s azért hagynak maguk után olyan érezhető űrt. A szinháznál az ily kitűnő egyének hiányát szorgalmasan betanult sok és jó próbán megért, kidolgozott előadások által lehet némileg felejtetni. Már most, ha elismerem, hogy a lángelméknek nemigen vagyunk bővében, másrészről be kell vallanom, hogy nálunk a sok és jó próbák minden föltételei hiányoznak. IJem érzem magamat hivatva az opera terén bármely véleményadásra; a drámára nézve állitásomat azzal bizonyitom: 1-ször. Hogy minden darabban csaknem ugyanazok az egyének működnek. Aznap, mikor előadásra készül, senkitől sem lehet kivánni,