Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta

a tornyot nem a keresztnél kezdik épiteni; de azt biztosan remélem, hogy a szétválasztással megrakhatjuk az alapot, melyen a dráma legmagasabb faja erősen és tartósan fejlődhetik, eme]kedhetik. Csakhogy ez még mind kevés. Nagy drámairodalom fejlesztésére egy szinháznak soha sincs elég tere és ideje. Több szinház kell, és az lesz a dráma ós opera elválásának további jó következménye, hogy a Várszinház, melyet egy évtizeden át a Nemzeti Szinház látott el saját müsorabeli előadásokkal: szükségképpen más vállalkozó kezére megy át. Ennek, hogy sikeresen és haszonnal működhessék, gondoskodnia kell a nemzeti és népszinház műsorétól eltérő játékrendről! Valószinü az is, hogy már nemsokára a főváros más pontjain is fognak épülni színházak. Csak például említem a Ferencvárost, csaknem egészen magyar lakosságával, tömérdek gyárának magyar ajkú munkásaival, kik mindenik fennálló színháztól távol laknak - és vannak más alkalmas pontok is. Minden főváros egyik főkelléke, hogy minden rendű lakosának igényeihez szabott színházai legyenek, ezeknek mind külön fajta műsor kell! Paris szinházai nemcsak a lakosság nagy számánál fogva virágzanak, hanem azért is, mert csaknem mindenik színháza más válfaj * müvei - egymást nem rontja versenygéssel -jés a közönség minden része saját izlése szerint választja, vagy váltogatva keresi fel a maga szinházat! Hogyne emelné ez az éppen nem túlzott kilátás a drámairodalom különböző ágainak fejlődését

! S habár e kilátások egy részének megvalósulása még ma is csak remény: lehetetlen hálával nem emlékeznünk KÖLCSEY FERENC, FÁY ANDRÁS, KULCSÁR ISTVÁN, FÖLDVÁRY GÁBOR, KISFALUDY, VÖRÖSMARTY, SZIGLIGETI szellemére; mert bizony nekik köszönhetjük,